Az ókori Kelet I.
Egyiptomban a Nílus áradásai által előidézett vízbőség a talajban és a lerakódó iszapréteg gazdag tápanyagtartalma teszi lehetővé a környezet terméketlensége ellenére a buja növényi életet, az egynyári növények gazdag terméseredményeit.
A víz által közvetlenül járt területek nem kedveznek a hosszabb életű növények (fák) életének. A forró éghajlat és a napfényt visszatükröző vakító homok miatt az árnyékot adó fa különösen becses volt. Ilyen növényeket a víz által nem érintett magasabb helyeken, lejtőkön létesítettek, ami magával vonta a mesterséges öntözés kialakulását is.
Így Egyiptom területén korán kialakult a kertészeti jellegű növénytermesztés, a kertkultúra. Mára a korai időkből maradtak ránk a kertekre vonatkozó ábrázolások, amelyek szőlő-, gyümölcs-, és zöldséges kertekben folyó munkálatokat mutatnak be.
A természetes erdők hiánya miatt nagy ligeteket ültettek, amiket szentnek tekintettek. Ősidők óta művelték az egyiptomiak a szőlőt, a régi ábrázolások szerint lugas formájában faállványokon, amiből később gazdagon díszített sétaalagutak lettek. Ezek minden kertnek elengedhetetlen tartozékaivá, főkellékeivé váltak. A zöldségeket zöldséges kertekben termesztették négyszögletes ágyakban, kerek medencével, csatornával, öntöző kertészekkel.
A kertészeket nagyon megbecsülték, nevüket feliratokban is megörökítették. Más ábrázolások arról tanúskodnak, hogy egyes növényeket edényekben is neveltek.
Az ókori Kelet II.
A virágkultusz igen fejlett volt Egyiptomban.
Mint minden keleti nép életében, az ünnepélyesség kifejezésére a virágdísz nélkülözhetetlen volt. A virággal, kerttel, a kert termékenyeivel kapcsolták össze mindazt, ami az életükben emelkedett hangulatot, szépséget jelentett.
A virág szerepet játszott a költészetben és a szerelemben is. A lakóhely legfőbb ékessége a vázába helyezett virág volt. Ünnepélyeken, vallásos ünnepeiken virágfüzérekkel díszítették épületeiket és magukat is. A füzérek készítésében nagy ügyességet tanúsítottak; kötészetük kombinált, erősen fejlett volt.
A vendégnek csokrot, vagy 1-1 szál virágot nyújtottak át értékes ajándék gyanánt, s a virágot a vendégek mindvégig a kezükben tartották, időnként egymásnak átnyújtották, hogy az élvezetben egymást részesítsék.
Virágokat, gránátalmát, krizantémot, búzavirágot, mákot, töviseket, nádat is termesztettek dísznövényként, amiket nagy természethűséggel meg is festettek.
Legtöbb termesztett viráguk egyben gyógynövény is volt számukra.
Az ókori Kelet III.
Az ókori egyiptomi kertek egészének kialakításában határozott művészi vonások nyilvánulnak meg. A kert jó berendezésére nagy gondot fordítottak, mivel a ház életének jelentős része a kertben zajlott le.
Az egyik kertre vonatkozó adatról a legkorábbi Met’en sírfelirat (i.e. kb. 2700) tanúskodik. Kertje fallal bekerített, négyzetes, kb. 1,1 ha területű kertje fákkal volt körülvéve, benne több, zölddel keretezett vízmedence, lugas, két tábla szőlőültetvény.
Egy későbbi ábrázolás (i.e. kb. 1400) II. Amenofisz sírján volt megtalálható. A festmény szintén négyzetes alapú kertet mutat. Nagy kapu vezet az előkertbe, árnyas fasor fut körül három oldalon a fal mentén; ennek közelében négy hosszúkás téglalap alakú medence vízirózsával és kacsákkal.
A kert közepét szőlőültetvény foglalja el, négy íves szőlőlugas oszlopokon. A lugason át vezet az út a kaputól a házig, ami a kert hátsó részén áll.
A ház előtt szimmetrikusan két oldalon 1-1 kis kerti pavilon, körülötte virágokkal. A házat árnyékadó fák veszik körül, továbbá virágágyak és további egyenes sorokba ültetett fák alakítják a kert kinézetét; szikomor és különböző pálmák szabályszerű váltakozással ültetve.
Az alaprajzi elrendezés, felosztás szigorúan szimmetrikus, ami arra utal, hogy magasfokú lakás- és kertkultúrával rendelkeztek, ami csak megelőző hosszas fejlődés eredményeként jöhetett létre.
Az ókori Kelet IV.
Mezopotámiában (ma Irak) az egyiptomiakéhoz hasonló kertkultúra alakult ki, ami a későbbi kultúrákra nézve még az egyiptominál is jelentősebb, amit a sumérok, babiloniak és asszírok fejlesztettek ki (i. e. 30-6. sz.).
A haszonnövényeket már az ősi időkben ápolták. A sumérok már i. e. 2340 rendelkeztek szőlőültetvényekkel. Akkoriban még elterültek a földön, csak később futtatták fel a fák közé (i. e. 668).
A virágoknak nem tulajdonítottak akkora jelentőséget, mint az egyiptomiak, viszont a parkokra nagy hangsúlyt fektettek. A sumérok az isteneknek ajánlották szent ligeteiket.
Különösen nagy bámulattal adóztak a függőkerteknek. Egy függőkert valóságok hegyet volt hivatott ábrázolni. 480 m oldalhosszúságú négyzet alapon emelkedtek lépcsőzetesen a mind kisebb méretű teraszok, amelyek alatt fejedelmi pompával kiépített termek voltak felső világítással. A legfelső terasz volt a kert főrésze. A teraszokon hatalmas tömegű földrétegbe ültették a növényzetet, a nagy fákat. A kertet az Eufrátesz vizével öntözték, ahogy a palota fürdőit táplálták. A gazdagon beültetett teraszok a kertet erdővel benőtt hegyekhez tették hasonlóvá.
A síkon létesített egyiptomi kertekkel szemben a függőkertek a teraszos kertkialakítás első példái. Ez a fajta kialakítás a közeli Perzsia területén is talált követőkre.
A babiloniak parkjaiban kedvelt volt a mesterséges kilátóhegy, lejtősen felvezető úttal. Ezt a kerti részletet a reneszánsz idején Európa több kertjében utánozták (16. sz. Róma, 17. sz. Németország).
Az ókori Kelet V.
Mezopotámia gazdag növényi életével, természetes erdőivel, gyönyörködtető tájat tárt az ember elé. A babilóniaiak fel tudtak emelkedni a természetes táj művészi kultúrájának fokára.
Az uralkodók palotáit erdők vették körül.
A Gilgames-eposz beszél az erdők ápolt, gyönyörködtető részleteiről, cserjéiről, illatos aljnövényzetéről. Ebben már a parkkultúra kezdeteit lehet felfedezni. Írott források szerint ültetvényeikben a fák szabályos rendben álltak, ábrázolásaiban igyekeztek elmosni a határvonalakat. Ezzel azt akarták bizonyítani, hogy parkjaikat a tájjal egybeolvadónak tekintették.
Egyes művészettörténeti kutatók a tájképi kert megalkotóinak a hettitákat tekintették, mások egész Ázsiára nézve jellemzőnek tartották.
Már ilyen korán, a fejlődés legelején a kertek kétféle alaptípusa kezdett megjelenni: az építészeti gondolatokból fakadó, szigorúan rendezett és körülhatárolt architektonikus jellegű egyiptomi kerttel szemben Babilóniában megjelent a szabálytalan tájkép értékelése, a tájba olvadó park.
Az ókori Kelet VI.
A perzsák kertkultúrájáról görög történetíróktól maradtak ránk adatok.
A fák kultusza jellemzi leginkább e tekintetben a felfogásukat. Uralkodóik ebben egymással versengtek, melyek mérete jelentős volt.
Parkjaikban vadászatokat és seregszemlét tartottak 13000 emberrel. Parkjaik fáit szabályos rendbe ültették. Olyan mértékű tiszteletnek örvendtek a parkok, hogy különösen tisztelt személyekről nevezték el és még a királyi hercegek is részt vettek a fák ültetésében. A pompásan kialakított, gazdagon díszített királyik parkok az érdeklődés előterében álltak olyannyira, hogy a bennük épült palota háttérbe szorult.
A fákat szinte vallási áhítattal vették körül, melyek az örök életet jelképezték. A kisázsiai hadjáratokon a katonák inkább szenvedtek a fagytól, minthogy élő fát vágjanak ki.
A sírok díszeként is nagy jelentősége volt a fáknak. Irodalmi feljegyzések szólnak arról, hogy a Cyrus király sírja mellett létesített liget őrzése egy papi család feladata volt.
A perzsák kertészeti technikája is igen fejlett volt. Ismerték az oltásmódokat és a nemesítési eljárásokat.
Az ókori Kelet VII.
Az izraeliták kertjei a korabeli szomszéd népek kertjeihez hasonlítottak.
Irodalmi források tanúskodnak arról, hogy a kertjeikbe temetkeztek.
Vallásuk is egy csodálatos kertet ír le, az Édennel vezeti be a világ kezdetét. Ennek leírásában a babilóniai parkok vonásait lehet felfedezni. Áldozati helyeket, szentélyeket is létesítettek kertjeikben, az igazságszolgáltatás is kertekben zajlott.
A városok körül is kertek voltak, de a városon belüli kertlétesítést vallási tilalmak akadályozták. A falak között nem volt szabad megtűrni tisztátalant, így trágyázni sem lehetett. Csak rózsák ültetése volt megengedett.
Salamon palotájának egyik termében a belső díszítés plasztikos és festett lombbal, virággal készült. Ez olyan szokás, amely az egyiptomi sírkamrától kezdve pompeji emlékeken és reneszánsz épületek helyiségeinek díszítésén át fennmaradt; az épület belsejébe igyekszik varázsolni a kert szépségét dekoratív, de néha megtévesztésre szánt céllal, hogy a természet hatását keltse.
Indiaiak I.
Kertészeti kultúrájuk a nyugat-ázsiai országokéval mutat rokonságot.
A legrégibb irodalmi emlékekben is nagy szerephez jutottak a fák. A királyoknak és a városlakóknak is voltak hatalmas kertjeik az üdülés és szórakozás céljára gondosan berendezve.
A vallásos áhítattól megszállott remeték is parkokban éltek. A parkok nem túl messze a várostól, de nem is túl közel a városhoz, jól megépített bejárattal, az egész nép által elérhetően, nappal nem túl élénkek, éjjel csendesek, az emberek lármájától távolfekvőek voltak, „az önmagába visszavonulás, a magányos szemlélődés helyei”. Ezeket a parkokat a Buddha tanaihoz megtért gazdagok vagy királyok adományozták.
A fennmaradt feljegyzések alapján az ásatásokkor előkerültek a kerti házak, csarnokon korlátok, kapuk romjai. Márvánnyal kövezett udvarok, fémből készült baldachinszerű tetők, egyből faragott kőoszlopok, lépcsők, domborművek, szobrok díszítették ezeket a kerteket.
Nagy becsben voltak a kőből, márványból készült szabályos alakú vízmedencéik, fürdőik. A legszebb ilyen emlékek Ceylon szigetén maradtak fenn. A különösen tisztelt fákat kerítéssel vették körül, ami köré csoportosultak az áldozatot bemutató hívek, de ábrázolásaikon gyakoriak a vadállatok is.
Indiaiak II.
Az ókori indiaiak annyira tisztelték a fákat, hogy nemes fémből és drágakövekből készítettek csodálatos ötvösművészettel 10 m magas fát.
Fafaragványaikon az emberalakok háttere legtöbbször parkot mutat sok állattal.
Virágkultuszuk is jelentős volt, a virágokat hajtatták is. Vallásos áldozataiknál, zarándoklatokon óriási virágtömegeket használtak fel áldozatul, ünnepeken a magas kupolás épületeket virágfüzérekkel díszítették.
Egyes ábrázolásokon a tetőkertek is megjelentek. A fák ágainak összefonásával a növények mesterséges alakításának első példáit szolgáltatták. Kertjeikben sok állatot, főként pávákat és más díszmadarakat tartottak.
Indiaiak III.
Indiában az iszlám hatására perzsa minták nyomán a téglaépítés terjedt el a mohamedán vidékeken. Oszlopcsarnokokat, mecseteket és síremlékeket emeltek alacsony kupolákkal pilléreken.
Legszebb példája a Tadzs-Mahal Agrában, fehér márványból a 17. században, melynek híres kertjét egy Kasmírból való mester készítette.