A bonsai-ok méret szerinti csoportosítása
A DAJ (DAI) vagy nagy bonsaik magassági mérete 6o-tól 9o cm-ig terjed. Ez a legnagyobb bonsai csoport. Az ettől a mérettől magasabb fákat már nem nevezzük bonsai-nak, bár egyes nézetek szerint a határokat sem lefelé, sem felfelé nem kell szigorúan venni. Ebbe a csoportba koros, vastagtörzsű, mutatós fák tartoznak.
Legtöbbször természetből begyűjtött, vagy több generáción keresztül örökölt nagy értékű fák, melyeket bonsaikertben
állítanak ki. A látvány kedvéért előszeretettel használjál a nagymesterek alakítási bemutatókon ezeket a nagy fákat, felkeltve ezzel a látogatók érdeklődését.
A CSUJ (CHUI) bonsaiok közé a 30-60cm-es, közepes méretű fácskák számítanak. Komoly kort megélt fák is lehetnek CSUJ bonsaiok, szinte minden fajta bonsai – néhány robosztus fa kivételével – megtartható ebben a méretkategóriában. Az ebben, és azt ezt követő kategóriában nevelt bonsai-okat állítják ki kiállításokon. Ezek a fák, már méretüknél fogva látványosak, és messzebbről is jól szemügyre vehetőek. Átlagos bonsai ápolási munkáktól eltérő, különleges ápolási munkákat már nem igényelnek. Ajánlhatóak kezdőktől egészen a versenyzésben résztvevő gyakorlott bonsai tartókig.
A következő csoportba szintén kis méretű fák tartoznak. Elnevezésük: KO vagy kis bonsai. méretüket 15 és 3o cm között határozták meg. Ez a méret könnyen kezelhető, szintén kevés helyet foglal el, úgy mint a MAME csoportba tartozók. Ha KO bonsait szeretnénk készíteni, genetikailag is alacsonyra növő fajtákat válasszunk, melyek egyaránt lehetnek szobai, vagy szabadtéri növények is. Itt is magról nevelt, vagy fiatal növényeket használhatunk, de ezek évekig tarthatjuk ebben a kategóriában. Kovácsné Sándor Krisztina
MAME (babszem) bonsai a legkisebb, miniatűr méretű. A 15 cm-nél nem nagyobb méretű növények tartoznak ide. Ápolásukra különösen oda kell figyelni, mivel törékeny méretük miatt különösen érzékenyek. Pici tálkában, kevés termőtalajban fejlődnek ezért naponta akár többször is igénylik az öntözést, esetleg permetezést. Kéthetente érdemes híg tápoldatba meríteni. Átültetni is évente szükséges a fentebb leírtak miatt. Kialakításuk magoncból, vagy igen fiatal növényből lehetséges. MAME bonsainak a genetikailag amúgy is törpe növekedésű fák alkalmasak. Különös figyelmet kap ennél a méretnél a rendszeres metszés. Élettartamuk valamivel rövidebb nagyobb társaiknál. Előnyük: viszonylag rövid idő alatt juthatunk látványos bonsai fához, amely különösen jól mutat nagyobb társai mellett. Hátrányuk: az vállalkozzon MAME nevelésére, aki biztosítani tudja számára a megfelelő odafigyelést, beleértve a napi gondozást, ápolást, és a rendszeres alakítást.