A burgonya (Solanum tuberosum) a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó kultúrnövény, mely világszerte elterjedt és mára mindenhol több fajtáját termesztik. Származási helye Dél-Amerika, azon belül Peru és Chile, ahol mintegy 7000 éve fogyasztják. Európába a 16. században került be kereskedők révén, Magyarországon először az 1650-es években említik.
Elterjedésében változatos elkészíthetősége, a gabonafélékkel szemben az emberi szervezet számára sokkal jobb hasznosíthatósága is közrejátszott.
Csak gumóját fogyasztjuk, érett állapotában nyersen is emészthető. Az éretlen vagy túl öreg gumó, valamint a növény felszín feletti lágy részei (a leveleket, a virágokat és annak bogyóit is beleértve) méreganyagot (szolanint) tartalmaznak.
Ültetés előtti csíráztatás
Lényege, hogy a növény tenyészidejét minimálisra csökkentsük. A hajtatás házikerti körülmények között is kivitelezhető és előnyös módszere annak, hogy a lehető legkorábban termést takarítsunk be.
Fontos a fajtaválasztás, érdemes korai burgonya fajtát hajtatni, hiszen ezeket fogyasztásra, és nem eltarthatóságra termesztjük.
Néhány korai burgonya a teljesség igénye nélkül: Amorosa, Balatoni rózsa, Impala, vagy éppen a Botond, a Pannónia.
Válasszunk mindig egészséges gumókat a csíráztatáshoz. Az ideális méret a 4-8 cm–es átmérő, ezekkel a gumókkal érhetjük el a legjobb terméshozamot.
Helyezzük a gumókat egy ládába, egymás mellé, csak egy rétegben.
Tegyük hűvös, de fényes helyre. A csírázásnak a 10-14 °C az ideális.
Ilyen körülmények között 5-6 hét alatt 1-2 cm-es, zöldes, lilás, zömök csírák jelennek meg.
Ha kevés a fény, vagy túl alacsony a hőmérséklet, akkor a gumóink erőtlen, hajszálra hasonlító, fehéres, úgynevezett „pincecsírát” növesztenek, melyek nem alkalmasak a kiültetésre.
Figyelnünk kell a páratartalomra is! Amennyiben száraz a levegő, fedjük le a ládánkat kilyuggatott fóliával.
Az ültetés előtt egy héttel betakarhatjuk a gumókat néhány cm vastagon tőzeggel, vagy komposzttal, és be is locsolhatjuk. Azok a gazdák, akik nagyon korai szüretet szeretnének elérni, megteszik a csírák megjelenése után. Ezt hívjuk előgyökereztetésnek. Nagyjából egy hét után a fénycsírák tövében apró hajszálgyökereket növesztenek a gumóink, melyekkel átfonják a termesztő közeget, így gyorsítva meg kiültetéskor a begyökeresedést.
Kiültetés ideje, módja, talajigény
Leghamarabb március végén, április elején kerülhet sor a hajtatott burgonya szabadföldi kiültetésére, amikor a talaj hőmérséklete a vetőmélységben eléri a 6 °C- t.
A kiültetést biztonságosan április végén tehetjük meg, de május elején sem vagyunk elkésve.
(A kései fajtákra egyébként az őszi betakarítás és a rövid tenyészidő jellemző, ezeket nyár közepéig ültethetjük.)
A talaj megfelelő előkészítése rendkívül fontos. A burgonyának nem elegendő a felszíni művelés. A rögös, kemény talajon a gumók nem fejlődnek szépen és a gyökerek is nehezen kötődnek meg.
Válasszunk könnyen felmelegedő, laza, homokos szerkezetű talajt, 30-35 cm mélyen ássuk fel. Kialakíthatunk ültető gödröket vagy árkot is. A korai fajtákat 5-7 cm-es mélységben kell elhelyezni, a csírás felükkel felfelé. Óvatosan takarjuk be a gumókat földdel és a talaj nedvességtartalmától függetlenül locsoljuk be az ágyásokat.
Az ajánlott sortávolság 60-70 cm, míg a tőtávolság 30-35 cm. A kelés elősegítésére az ágyást le is takarhatjuk fóliával, de kialakíthatunk fóliaalagutat is.
A burgonya magnézium és kálium igénye magas, célszerű tehát már ősszel előkészíteni a talajt istállótrágyával, ültetés után pedig kiskerti léptékben 10-15 dkg magnézium-szulfátot teríteni 10 m²-enként.
Kiültetett burgonya gondozása
A burgonya vízszükséglete a gumókötődés kezdetétől a gumónövekedésig a legnagyobb, igyekezzünk tehát ebben az időszakban megfelelő mennyiségű vízutánpótlásról gondoskodni.
Ha szükséges, a talajt a növekedés idején kupacoljuk fel a növény töve körül.
Felhasználás, fajták
Bizonyára mindannyian hallottunk már arról, hogy a burgonyát felhasználási célja szerint is osztályozzuk, ám nem mindenki van tisztában ezekkel a jelölésekkel. Íme, álljon itt egy kis segítség a beazonosításhoz:
4 kategóriát különböztetünk meg:
- salátának való
- főzni való
- sütéshez való
- kereskedelmi forgalomban nem található, ipari célokat szolgál
A burgonya fajták listáját itt találod meg.
A krumpli legfontosabb betegségéről, a burgonya-varasodásról pedig itt írtunk!
Jó szüretet!