Orchideák tartása lakásban II.

4.4
(8)

 

csónakorchidea
Cymbidium

Ahhoz, hogy a kiválasztott orchideánk életben maradjon lakásunkban, a körülményeinkhez leginkább megfelelő fajtát kell kiválasztanunk. Amelyik növény szépen díszlik üvegházban, egyáltalán nem biztos, hogy nálunk is jól fogja érezni magát.


Így például, ha nem tudunk elég fényt biztosítani, inkább próbálkozzunk talajlakó orchideával (pl. Paphiopedillum – papucsorchidea)…
Ha csak alacsony hőmérsékletű előtérben van helyünk, a hidegházi fajtákat részesítsük előnyben (pl. Cymbidium – csónakorchidea)
Ha a páratartalommal vannak problémák, vastagabb levelű, igénytelenebb fajtákkal próbálkozzunk elsőként
Minden orchideafajta közül az igénytelenebb, hibrid fajtákat szerezzük be.
Majd amikor már ezeket sikerült életben tartani, illetve virágoztak is, már más orchideafélékkel is próbálkozhatunk.

Összefoglalva elmondható, hogy aki először adja a fejét orchideák nevelésére, érdemes Phalaenopsis-t (lepkeorchidea) választani, vonzó ára, és strapabírása miatt.
De az se csüggedjen, akinek lakása egyáltalán nem bizonyul alkalmasnak orchideatartásra, mert több lehetősége van még: kialakíthat egy floráriumot, ahol mesterségesen pótolhatja a napfényt, a páratartalmat, és a hőmérsékletet. A bátrabbak vállalkozhatnak terasz beüvegezésre, a kerttulajdonosok pedig ne feledkezzenek meg a kertben tartható orchideákról sem!

Következő rész: A Phalaenopsis tartása

orchidea kép
Orchidea mix

 

 

Tetszett a cikk?

Adj nekünk 5 szívecskét, ha igen!

Jelenlegi állás: 4.4 / 5. Szavazatok: 8

Még nincs szavazat, légy te az első!

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

.

Kérjük mondd el, hogyan javíthatnánk rajta?

Szólj hozzá a Facebookkal!

hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .