Rózsa szabóméh
Láttunk már rózsaleveleket megszabdalva? Mintha „valaki” szép szabályos félkör alakú darabokat metszett volna ki belőlük, a jelenség június és augusztus között figyelhető meg. Az elkövető a művészméhek (Megachilidae) családjába tartozó rózsa szabóméh (Megachile centuncularis).
Ezek a rovarok egy centiméternél alig nagyobbak. Tulajdonképpen kinézetre hasonlítanak a házi méhre, csak sötétebb színűek és kissé szőrösebbek. A táplálékuk nektár és virágpor. Mindössze 1-2 hónapot élnek.
De mire kellenek a levéldarabok? A nőstény egy földben lévő, vagy más lyukba, nyílásba hordja a levéldarabokat és ott fészket készít utódainak. A fészek sejtekből épül fel, egy sejthez legalább 15-20 levélszeletet használ fel és építése több, mint 2 órát tarthat.
Majd további 5 órát vesz igénybe, hogy feltöltse nektárral és virágporral, mely a kikelő lárvák számára lesz táplálék. Minden sejtbe egy petét rak le, a fészek szélén helyezkednek el a hímek. Az utódok a következő tavasszal kelnek ki. Ritkán okoznak jelentős kárt, kertben nem szükséges védekezni ellenük.
Az ökológiai szerepüket tekintve, vagyis azzal, hogy a virágokat beporozzák, sokkal nagyobb hasznot hajtanak, mint ami kárt okoznak.
Káposztalepke
Nagy káposztalepke (Pieris brassicae), kis káposztalepke (Pieris rapae) – A két lepkefaj külsőre és életmódban is hasonlít egymáshoz, csak méretbeli különbség van közöttük.
A nagy káposztalepke szárnyának fesztávolsága 6 cm, a kis káposztalepke mérete 4,5 cm. A szárnyuk fehér alapon fekete foltos. A kertekben gyakran megfigyelhetjük, amint a virágok nektárjával táplálkoznak. Egy évben 2-3 nemzedéke van, egy-egy alkalommal 200-300 petét rak a káposztafélék levelére.
A peték sárga színűek, kb. 2 mm hosszúak. A kikelő lárvák a levelekkel táplálkoznak, a levelek megrágásával teljesen tönkreteszik a káposztafélék termését. A megrágott levelek esős időben könnyen rothadásnak indulnak.
A lárva bebábozódása után a kifejlett lepke 8-15 nap múlva kel ki. Az utolsó nemzedék báb formájába áttelel és csak májusban kelnek ki.
A nyári nemzedék szárnyának csúcsa feketébb, mint a tavasszal kikelt nemzedéké.

A károkozás ellen fiatal lárvakorban lehet védekezni, permetezőszerrel.
Biomódszerként a zsályát, izsópot és kakukkfüvet használhatjuk a káposztalepke elriasztására, ezeket a növényeket tegyük a káposztaágyás közelébe.
Ültessük a káposztaféléket vegyesen a paradicsommal és a zellerrel, melyek elfedik a lepke elöl az illatukat. Rajzáskor az ürömfű teájával való locsolásnak is hasonló hatása van.