
Bő termés, finom bogyók és egészséges!
Az utóbbi években kapható nálunk ez az Észak-Amerikából származó növény. Akár dísznövényként is ültethetjük, mert nem csak a levelei szépek, de tavasszal gyönyörű fehér virágokat hoz, június elején pedig a kék bogyók teszik látványossá, melyek ehetőek.
Kifejletten 2,5-3 méter magas bokor. Az első évet követően teremni kezd és a harmadik évben már komoly mennyiséget szüretelhetünk róla. A bogyók fürtökben fejlődnek, egy bogyó kb. 1,5 cm átmérőjű. Az íze semmiféle már ismert gyümölcséhez nem hasonlítható, talán a legközelebb a fekete áfonyához áll, annak édes-savanyú íze nélkül. Ennek a termése semlegesebb ízű, de kellemes, eddig mindenkinek, aki megkóstolta, ízlett. Sok pektin van benne ezért cukor nélkül is készíthető belőle lekvár, de fagyasztva is élvezhető volt. Gyümölcsének magas a vitamintartalma és gyógyhatása is van.
Igénytelen növény, mindenhol jól terem. Télen nem igényel takarást. Az ültetvényekben leírtak több kártevőt és kórokozót, amelyek megtámadták, többek között a cseresznyelégy, rozsdagomba, tűzelhalást okozó baktérium. Nálam eddig csak az új hajtások végén jelentek meg időnként levéltetvek a nyári időszakban. Ültessük napos, esetleg félárnyékos helyre, jó vízáteresztésű talajba. Szárazságtűrő növény, de azért ha hosszú időn át nem esik, akkor öntözzük meg. Dugványozással, sarjhajtással mi magunk is szaporíthatjuk.
