
A metszés ideje
Sokan úgy hiszik, hogy a metszés ideje a tél végi időszak, pedig ez tévedés. Például a kajszibarackfa legkorábbi metszési időpontja csak március 10-edike, lehetőleg minél közelebb a virágzáshoz és szeptember 10-edike után sem szabad már metszeni. E két időpont között gombával fertőződhet a metszési felületeken, mely után valamennyi idővel a fa elpusztul. Sokszor ez az oka a gutaütésként ismert hirtelen elhalásnak. Ezért tájékozódjunk, melyik fát mikor kell metszeni. Lehetőség van nyári időszakban is metszésre és hajtásválogatásra.
Szabályok
Metszéshez megfelelő minőségű és állapotú szerszámokat használjunk: metszőolló, ágvágó, fűrész, kés. Mivel ezekkel az eszközökkel átvihetők a baktériumok és a vírusok az egyik fáról a másikra, fertőtlenítsük őket. Hipóból és vízből készítsünk 10%-os oldatot (1 liter víz+1 dl hipó) és ebbe mártogassuk az eszközöket. Két fa metszése között, de a beteg ágak levágása után is fertőtlenítsünk, nehogy átvigyük a betegségeket az egészséges fákra, vagy farészekre.
A metszés során a ceruzánál vastagabb vágásfelületeket zárjuk le sebkezelővel, hogy azon keresztül ne juthassanak be a kórokozók. Kezeljük vele a régebbi vágásfelületeket is.
A metszés célja
(forma kialakítása, termésegyensúly fenntartása, magasság, ágak eltávolítása, növényvédelmi munkák)
A csemetefák esetében a metszés célja a korona kialakítása. Saját kertben bármilyen koronaformát választhatunk. Sokan bokrokból és díszfákból különleges alakzatokat hoznak létre. Gyümölcsfáknál is megtehetjük ezt, de ha kevés időt akarunk rászánni a további gondozására, akkor úgy alakítsuk ki, hogy a metszés, ritkítás, növényvédelmi munkák és a gyümölcsök szüretelése kényelmes legyen.
A fiatal fáknál alakítsuk ki a vázágakat. Vagyis hagyjunk meg 3-4 ágat, körben egyenletesen elosztva, függőlegesen egymástól kb. 15 cm-re. Ha egy pontból erednek a vázágak, akkor később, mivel a gyümölcsök és a lombozat súlya egy pontra hat különböző irányból, a fa törzse gyakran szétreped. A legjobb, ha már a facsemeték választásakor ezt figyelembe vesszük.
A termőre fordult fák metszésének oka a termés és lombozat egyensúlyának fenntartása. Sok fafaj hajlamos arra, hogy az egyik évben sokat, a másik évben kevés termést hozzon (pl. kajszibarack). Jó metszéssel ezt a jelenséget megszüntethetjük.
A fa magasságát is a metszéssel korlátozzuk.
Távolítsuk el a beteg és száraz ágakat. Minden esetben legalább 10 cm-rel a beteg rész alatt vágjuk le az ágat, mert az egészséges rész is fertőzött lehet. Szintén metszés alkalmával tisztítsuk ki a fák sebeit és vágjuk körbe azt késsel.
A megfelelő metszés csökkenti a növényvédelmi munkákat. A szellős, ritkább lombozaton nehezebben ütik fel fejüket a gombabetegségek. A permetezést is hatásosabban tudjuk elvégezni és csökkenthetjük a permetlé mennyiségét.
