Medvehagyma (Allium ursinum)

5
(2)
Allium ursinum
Medvehagyma

Gyógynövény, kertbe is ültethető!

Évelő, hagymás növény. Márciusban 2 levelet hoz, melyek kb. 15 cm-esek és hosszú levélnyélen ülnek. Fehér virágai április végén, májusban nyílnak. Júniusban érleli a magjait, ezután visszahúzódik és a növény föld feletti része már nem látható.
Kapható a kereskedelemben cserepesen, ezért kertünkben is nevelhetjük. Kedveli az árnyékos, nedves helyeket és az enyhén savas talajt. Ezért ültessük olyan bokor köré, amely árnyékot tart és amelyet nyáron is öntözünk néha.

Sarjhagymákat hoz, így egyre több lesz a kertben. Magról is jól szaporodik, de ne tegyük azt el, hanem hagyjuk elszóródni, mert a téli hideghatás szükséges a csírázásához.
Gyógynövény, mely frissen fogyasztva a leghatékonyabb. Virágzás előtt kell gyűjteni a levelét, ekkor a legnagyobb a hatóanyagok koncentrációja benne. Mindig csak az egyik levelet szedjük le, hogy tovább tudjon fejlődni. Aki vadon szedi, legyen óvatos, mert összetéveszthető más, mérgező növényekkel.

Leveshez, főzelékhez, mártáshoz és salátához lehet felhasználni. Aki tud sajtot készíteni, az a levelekbe csomagolhatja azt és abban érlelheti. Teaként és kipréselt lé formájában is szokták fogyasztani. Többféle módon tartósítható.

Medvehagyma
Allium ursinum

 

Tetszett a cikk?

Adj nekünk 5 szívecskét, ha igen!

Jelenlegi állás: 5 / 5. Szavazatok: 2

Még nincs szavazat, légy te az első!

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

.

Kérjük mondd el, hogyan javíthatnánk rajta?

Szólj hozzá a Facebookkal!

hozzászólás

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.