Áfonya (Vaccinium spp.) termesztése, gondozása, teleltetése, metszése

4.1
(54)

Hazánkban is közkedvelt gyümölcs az áfonya.

Termesztésben elsősorban a kék áfonya (Vaccinium corymbosum) nevű, észak-amerikai eredetű, magas bokros fajt használjuk.

Azonban a védett, hazai fajok termése is fogyasztható, beltartalmi értékeik miatt gyógynövényként is feldolgozzák őket. Ilyenek a fekete áfonya (Vaccinium myrtillus), tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccus), és a vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea).

A kék áfonya jellegzetes ízvilágú, hamvaskék bogyós gyümölcseit elsősorban lekvárok alapanyagaként hasznosítják, de önmagában is, szörpként, húsok mellé mártásként is fogyaszthatjuk, leveléből pedig teát készíthetünk.

afonya termesztese 6
Az áfonya felhasználása igen sokrétű

Általános jellemzői

Az áfonya júliustól szeptemberig hozza a gyümölcseit. Termései általában hamvasak, gömbölyű és enyhén lapított formájúak. Színük a sötét kéktől a világos kékig terjednek. Ízük édes, de vannak savanyúbb gyümölcsöt hozó áfonya fajták is.

Érett bogyói 1,5-2 g között ingadoznak, viszont vannak nagyobb bogyós gyümölcsöt hozó áfonyák, melyek akár a 2g-ot is meghaladhatják.

Az áfonya gyökérzete bolyhos, szerteágazó, és nagyon közel a földfelszín alatt helyezkedik el. Erős, törékeny fája van, vesszői a növény felső részén kissé elágazóak. A hajtásrügyei kicsik és hegyesek. Télen a vesszők sárgára, narancssárgára, vagy skarlátpirosra festődnek át. Levelei sötétzöld színűek, fényesek és kis levélnyéllel rendelkeznek.

Milyen talajra van szüksége az áfonyának?

  1. Savanyú kémhatás

Az áfonya termesztésének egyik legfontosabb feltétele a 4,3-5,5 pH értékű föld. Mivel hazánkban ez a talajtípus természetes formában csak elvétve található, ezért termesztése itthon elsősorban konténeres, avagy tenyészedényes változatban kivitelezhető.
Szabadföldben talajcserével, és a talaj savanyításával termeszthetünk áfonyát, de ennek kivitelezése jóval bonyolultabb, mint „cserépben”, azaz nagyobb méretű edényben nevelni a töveket.

  1. Gazdag humusztartalom

A fenyőlombföld, a tőzeg, és a szerves trágya adja meg a megfelelő humusztartalmat az áfonyának. Rendszeres trágyázásra, tápanyagutánpótlásra szorul.

  1. Jó vízellátottság

Az áfonya viszonylag nagy vízigényű növény, biztosítani kell számára a folytonos nedvességet, elsősorban gyökérzete végett. Mivel gyökerei szétterülve közel a földfelszín alatt helyezkedik el, így nagy a kiszáradásának lehetősége.

A leghatékonyabb öntözési formája, hogy ki ne száradjon, az a csepegtető öntözés. Vékony, könnyen meghajlítható műanyag csöveken keresztül a növény tövébe folyathatjuk a vizet, így a felesleges többlet víztől és a kiszáradástól is megóvhatjuk a növényt.

  1. Jó levegőzöttség

Az áfonya talajának másik fontos összetevője a jó levegőzöttség. Figyeljünk, hogy a föld ne váljon túl tömötté az öntözésekor. A laza szerkezetű termőtalajban érzi magát a legjobban, ahol a levegő át tudja járni gyökérzetét.

afonya termesztese 5
Termő áfonya

Az áfonya legismertebb fajtái

Berkeley: Hazánkban a legelterjedtebb áfonya fajta. Érett bogyói 1,5-2 gramm között mozognak.

Bluetta: Itthon a legkorábban érő fajta, apró bogyók, és kis fürtök jellemzik.

Darrow áfonya: Korán érő áfonya. Nagy lapított bogyók, laza fürt, világoskék szín, kifejezetten édes íz jellemzi. Bogyói meghaladhatják a 2 g-ot. Népszerű, keresett fajta.

Spartan: Korán érő, magas bokrú, bogyói lapított hamvasak és halványkék árnyalatúak.

Patriot: Magas fagytűrésű, bokra szétterülő, bogyói édesek.

Blue Crop: Hazánkban jól ismert fajta. Enyhén savas ízű, bogyói 1,5-2 g súlyúak.

Brigitta: Savasabb ízű, bogyói nagyok és hamvasak, fürtjei tömöttek.

Pink Lemonade: Bogyói különlegesen dekoratív, rózsaszín színűek.

Az áfonya kiskerti termesztése, ápolása

A legjobb öntözővíz az áfonya számára az esővíz. Fontos a gyakori, kis mennyiségű öntözése, a földfelszínhez közel fekvő gyökérzete végett. Ha csapvízzel öntözzük, figyeljünk, hogy ne haladja meg a 6 pH értéket, ezt esetleg egy pár csepp ecet hozzáadásával pótolhatjuk.

A konténeres termesztésnél elegendő, ha az első két év után trágyázzuk újra a földet. Később savanyítani kell, amit a legkedvezőbb, ha folyékony formában biztosítunk a növénynek. Rendszeresen adjunk az öntözővízhez speciális, kifejezetten áfonyának való tápoldatot.

Nagyobb mennyiségű növényállomány esetén érdemes lehet csepegtető öntözés berendezést vásárolnunk, mellyel a trágyázást is könnyebben tudjuk elvégezni, így folyamatos nedvességet és tápanyagot biztosíthatunk a növénynek, és nekünk is könnyebb dolgunk lesz. Ezek a csőrendszerek akár 15 évig is megtartják jó állapotukat, mivel hő-, és fagyállóak.

Az áfonya fényigénye mérsékelt, szűrt fényre, félárnyékos helyre helyezzük a töveket – a tűző napot nem bírják. A sötét (mélyárnyékos) helyeken szintén nem fejlődnek megfelelően a termesztett fajták.

afonya termesztese 8

Áfonya teleltetése

Az idősebb, több éves hajtásokat nem kell védenünk a fagytól, viszont ha fiatal nemrég ültetett növényünk van, azt télen az első mínuszok után be kell takarnunk tőzeggel.

Ügyeljünk arra, hogy ne a fagyok előtt takarjuk be, hanem amikor a hőmérséklet leesik -1 vagy -2 fokra.

Ha a tél folyamán egyes vesszők mégis megfagytak, azokat tavasszal tövig vissza kell vágnunk. Tőzeggel is védhetjük a tél folyamán az áfonya töveket, úgy, hogy valamelyest a tő köré szórjuk, hogy betakarja azt.

Az áfonya metszése

Az áfonya 20-25 évig terem, bokronként 2-3 kilogramm termést hoz évente.

A metszés célja, hogy a megfelelő termőegyensúly kialakításával és fenntartásával, egészséges, megújulásra képes, bőtermő növényeink legyenek.

Lássuk tehát pontokba szedve, mire érdemes ügyelnünk az áfonya metszésekor!

  1. A metszést tél végén-kora tavasszal (a nyugalmi időszak végén, a fagyok elmúltával, de még a kihajtás előtt), vagy ősszel is elvégezhetjük.
  2. A fiatal áfonyát 2-3 évig nem szükséges metszeni.
  3. Elsőként a beteg (foltos, elhalt, száraz) hajtásokat távolítsuk el tőből.
    (Ezt a lépést már ősszel, a szüret után célszerű elvégezni, így a hajtásokban áttelelő kórokozók, kártevők nem fertőzik meg az egészséges vesszőket tavasszal. Ne felejtsük el a levágott beteg részeket megsemmisíteni!)
  4. Úgyszintén tőből vágjuk ki az elhajló, és a túl vékony (kevesebb, mint 4-5 mm átmérőjű) vesszőket.
  5. Távolítsuk el a 4 évesnél idősebb hajtásokat is.
  6. A maradék hajtásokból annyit hagyjunk, hogy ne legyen túl sűrű, kusza az áfonyabokor. A legjobb, ha 6-8, felfelé törő, vastag szárat hagyunk meg, amelyek egyenlő arányban tartalmaznak 1-2 éves, és 3-4 éves hajtásokat.
    Így biztosíthatjuk a megfelelő fényellátást, az erőteljes növekedést, a megújulást, és ezekkel együtt a bőséges terméshozamot.

MÉG TÖBB CIKK A GYÜMÖLCSFAJOK GONDOZÁSÁRÓL

Tetszett a cikk?

Adj nekünk 5 szívecskét, ha igen!

Jelenlegi állás: 4.1 / 5. Szavazatok: 54

Még nincs szavazat, légy te az első!

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

.

Kérjük mondd el, hogyan javíthatnánk rajta?

Szólj hozzá a Facebookkal!

hozzászólás

“Áfonya (Vaccinium spp.) termesztése, gondozása, teleltetése, metszése” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.